Helló Világ!
2012 december 25. | Szerző: Dodge2
Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!
A kezdet
2012 december 25. | Szerző: Dodge2
3 éve történt, egy hideg februári este, mikor ültem a számítógép előtt és órák óta állások után böngésztem, szerkesztgettem az önéletrajzomat és unalmamban elkezdtem vakon gépelést tanulni az internetről. Teljesen le voltam törve aznap, mert hónapok óta senyvedtem otthon és nem értettem, miért nem kellek sehova, pedig én dolgozni szeretnék – kiáltott fel a lelkem minden egyes kudarccal végződő interjú után. Már belemerültem teljesen abba az őrült női szokásba, hogy kezdtem magamban keresni a hibát és elveszteni minden önbizalmam. Túl magas vagyok, tán az a baj, hogy vörös a hajam – a barnáknak és szőkéknek biztosan könnyebben megy – vagy a nagy szám sugárzik rólam a beszélgetések során? De hiszen ennél visszafogottabb már nem tudok lenni! A ruhámat is ellenőriztettem a barátnőimmel és nem találtak benne semmi kihívót, ami kész szerencse, mert imádom a színes – csillogó ruhákat, de ennél naturalistábban már nem tudok felöltözni!
Szóval ültem a gép előtt és épp az e-mailjeimet nézegettem, amikor az oldalon megjelent számos reklám közül az egyik: Amerikai vízumlottó – most hihetetlen kedvező áron tud regisztrálni és megnyerheti álmát, zöldkártyát kaphat Amerikába. Kíváncsian ráklikkeltem a hirdetésre, és kinyílt előttem egy új világ. Belém nyilallt a hirtelen felismerés, külföldre kell menni, dolgozni és ott majd biztos elismerik az agilis 30-as nőket is, attól függetlenül, hogy férjnél vannak, de még nincs gyerekük. Hogy ez eddig nem jutott az eszembe? Igen ám, de mindezt hogyan adjam be drága férj uramnak, aki köztudottan irtózik mindennemű változástól az életben, ezért sem sikerült még rávennem a szennyes tartó használatára sem.. Nem ismeri, ez van! Na nem baj, gondoltam azért megnézem ezt a vízumlottót magamnak, és ahogy olvasgattam és elkezdtem kitölteni a regisztrációs űrlapot, egyre inkább azt gondoltam, hogy ez mekkora ötlet! Megnyerjük a vízumot, aztán majd csak találunk munkát kint. Zöldkártyával pikk-pakk el lehet helyezkedni… Az űrlap végén furcsállottam, hogy választanom kell, mennyit fizetek, és persze minél többet, annál nagyobb eséllyel indulok a lottón.. Abba is hagytam a kitöltését, de valahogy beérkezhettek az adataim a céghez, mert egyszer csak csörgött a telefonom, és hívtak New Yorkból! Pánikomban átadtam a telefont a Gábornak, ő mégiscsak beszél angolul, és gyorsan elhadartam neki, hogy miről is van szó. Gondolhatjátok, az én nyugalmat és biztonságot kereső férjemet ez hogyan érintette! Finoman fogalmazva elkapta a teljes pánik! Valahogy elmondta a vonal túlsó felén lévő “úriembernek”, hogy majd holnap hívjon, aki közölte, hogy vagy most, vagy soha.. Hát az én férjem úgy döntött, hogy akkor inkább soha. Álltam a nappaliban és úgy éreztem, hogy az utolsó szalmaszál is elszakadt, ami lehetővé tenné, hogy vigyem valamire az életben. Potyogtak a könnyeim, és zokogva a hálószobába futottam, drága Gáborom pedig utánam. Bömbölve kifakadtam, hogy itthon nem jutok előbbre sehogy sem, pedig úgy éreztem, hogy mindent megpróbáltam. Ő elmondta, hogy megérti, hogy így érzek, de ne hozzam rá a frászt légből kapott ötleteimmel, és majd kitalálunk valamit, segíteni fog, ahogy csak tud, megkérdezi az összes ismerősét, hogy van-e valahol munka. Megnyugodtam kicsit, főleg azért, mert végre elmondtam neki a lelkem mélyén kavargó viharokat és meg tudtam vele beszélni.
Oldal ajánlása emailben
X